Kihozzuk belőled a szakembert

BARKÁCSHIPER

Mobil klíma mennyit ér?

2018. augusztus 17. - BH Laci

Izzasztó teszben mértünk össze népszerű mobil klímákat, hogy mire képesek kánikulában. Az eredmény minket is meglepett!

Kétféle ember létezik, az egyik szerint a mobil klíma nem ér semmit, a többiek azt mondják jó az. Mi lehet az igazság?
Két, aránylag nagy teljesítményű, paramétereiben egyforma gépet mértünk össze, a feladatuk egyszerű volt: 1 óra alatt elviselhetőre hűteni egy forró irodát. Sok múlik azon, hogy az ablak mellett ne jöjjön vissza a kinti levegő, erre egy olcsó megoldást is mutatunk. Az eredmény a videóban:

 

Kemény körülmények voltak, telephelyünk egy betonsivatagban áll, ami itt hideget tud csinálni, az a legdurvább lakótelepi panelt is lehűti. A tesztek 60 percig mentek, a gépek természetesen ennél jobban is le tudták volna hűteni a helyiséget ha tovább dolgoznak (de az is elfogadott ajánlás, hogy a kinti hőmérsékletnél 5-7 fokkal alacsonyabbra hűteni már nem igazán egészséges, a jó közérzethez fontos, hogy a páratartalom is csökkenjen, a bemutatott mobil klímák erre is képesek).

Klímafüggöny nélküli tesztben már 30 perc után elfogyott a kakaó és minimális csökkenés után emelkedni kezdett a helyiségben a hőmérséklet, egyértelműen nem megoldás ez így semmire.

A tépőzáras klímafüggönnyel zárt teszt alatt kb. 29-30 fokos hőmérséletről indultunk és 60 percig nyomattuk maxon. A HOME MCL 9000 egy fokkal jobb eredményt ért el, nagyobb kivitele és szélesebb kivezetőcsöve sokat dobott a teljesítményén. Cserébe a hangja is valamivel erősebb, de elviselhető.

7000BTU teljesítmény 15-20nm-es,
9000BTU pedig 30-35nm-es helyiséget tud megfelelően lehűteni (ha legalább klímafüggöny van az ablakon).

Ha még nincs mobil klímád érdemes elgondolkodni rajta, ha már van, akkor pedig egy jó ablaktömítés sokat javíthat a hatékonyságán.


A videóban említett termékek itt érhetők el:

Klímafüggöny, ablaktömítés (akciós)

HOME MCL 9000 mobil klíma

Sencor MT9012 mobil klíma

 

 Ui: aki tudja és van kedve, nyugodtan írja le kommentbe mi is pontosan az a BTU :)

A bejegyzés trackback címe:

https://barkacshiper.blog.hu/api/trackback/id/tr2914186659

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gpeter62 2018.08.17. 15:06:02

Régebben inkább a két csöves mobil klímát javasolták, mivel az egy csöves a hőcserélőből kifújt meleg levegőt a szoba levegőjéből szerzi és ennek pótlására a réseken csak bejön a kinti 39 fokos levegő. Ezért jobb a hatásfoka, ha a hőcserélő a kinti levővel hűti magát, így nincsen hőveszteség.
És az is érdekes lenne, mekkora a zajszintje ezeknek a készülékeknek, mert ebben sem nagyon szoktak jeleskedni a mobil klímák...

Könyveslány 2018.08.17. 15:25:23

Szia! Nagyon időszerű és okos témaválasztás volt, köszi, de a summázatát leírhattad volna néhány mondatban. Még nem késő :)

BH Laci 2018.08.17. 15:33:03

@Könyveslány: a videó sokkal többet elmond a dologról, de kiegészítettem a posztot egy összefoglalóval, köszi, hogy írtál!

lifelike 2018.08.17. 17:06:43

az olcsóbb a jobb, végre egy hasznos teszt :)

Sweetiepie (törölt) 2018.08.17. 18:05:13

Hangterhelése? Érdekes lenne ez az adat is, mennyire zajosnak találtátok. Mobilra vannak ingyenes letölthető hangmérők db adja meg az értéket. Nekem a munkahelyemen van mobil klíma, annyira hangos a max hangerős telefont sem hallom, hacsak nem dugom be a másik fülem. Nagyon zajos és idegesítő. Ha nekem az otthonomban is ilyen zajláda menne, megőrülnék.

Gour 2018.08.17. 18:05:49

Nettó butaság az íromány, nyugodtan kérdezzetek meg bárkit hogyan lehet a mobil klíma mellett aludni! Pontosan mint egy porszívózáskor. :) A másik fele, hogy a mobil klíma max 5-8 évig működik, úgy ahogy, utána ki lehet dobni a kukába, nimcsen szervizelési lehetőség, nem tölthető fel hűtőközeggel újra, nincsen gázcsonk bennük. A hatásfokáról pedig sokat elmond, hogy C és D energiaosztályba tartoznak, mivel egyben van a hőleadó egység a kompresszorral így rettenetesen gyengén teljesítenek az osztott, split klímákhoz képest.

Kidobott pénz!

szepipiktor 2018.08.17. 18:13:46

Kicsit zavar, hogy nem tudom, most mit érdemes, mert a cikk valójában videó, de ez meg a blog.hu és nem a Youtube, tehát én azért elolvastam volna.
Például mi az a klímafüggöny?
Hány klímát próbáltatok? Kettőt?
Próbáláttok azt a normális megoldát, hogy a kivezetést fizen oldjátok meg, így az ablakok normálisan zárva lehetnek? Mi van a kondenzvízzel? Nekem több klímánál pont az volt a probléma, hogy nem lehet egyszerűen, kényelmesen kiüríteni a víztartályt...
Távvezérlés, időzítés, programozás? Hiszen ez utóbbi alapból könnyíti meg a dolgot egy irodában, egy lakásban.

Gudzilla 2018.08.17. 19:22:51

@Gour: Bocs, de a mai mobilklímák A energiaosztályúak. Nekem is van egy Whirpool, és Sleep módban simán lehet mellette aludni, legalábbis százszor inkább egy kis zaj és kellemes 24fok, mint 30fokban sz*rrá izzadtan forgolódni. A split klímákhoz képest persze gyengén teljesítenek (hatásfok, zaj), de létezik olyan élethelyzet, pl. albi, hétvégi ház, műemlék épület, ahol nincs más alternatíva, csak a mobilklíma. Ja és ugyan mutass már egy olyan elektronikai cikket, ami 100k-ba kerül, és 5-8 évnél tovább húzza, nem avul el, stb..

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2018.08.17. 19:45:32

@Gour: teljesen jól. Ultrasilencer porszivonk van lazán lehet mellette aludni

Ménár Atya 2018.08.17. 19:53:09

Anno mobil klímát vettem,mielőtt még megszületett volna a lányom.
Hát, az igazság, hogy éjjel kicsit hangos a csendben.
Viszont ennek ellenére, reggelente mégis kipihenten ébredtünk, a gyerek tök jól aludt mindig.
A nincs klmánál, sokkal jobb a van klima, még ha csak egy mobil is.
Ez a tapasztalatom.
A ragacsos nem kapok levegót sem állapotnál jobb a kicsit zajos, de kellemes állapot.
akinek erre futja, ezt vegye.
Persze azóta split klímám van, ez csendesebb, és inkább fizetem az áramot, mint hogy fáradt,és levert legyek .
Persze egy mennyezet hűtés falhűtés még jobb, de drága a kivitelezési költsége.
De ha építkezek, nem fogom kihagyni.

Void Bunkoid 2018.08.17. 20:05:35

Tudom, hogy trollkodásnak hangzik, deeee én emlékszem a gyerekkori kánikulákra is - igaz nem tartottak hetekig, csak napokig, de amúgy ugyanilyen 28-30 fokos melegek jósokáig voltak akkor is, és akkor is ugyanilyen melegre felmelegedtek a panellakások. És senkinek nem volt semmi baja vele, max otthon nem öltöztünk túl.

Egy kicsit mintha túl lenne lihegve a dolog. Oké, meleg van, de azért nem kell belehalni, inkább meg kell tanulni együttélni vele. Száraz kontinentális éghajlaton vagyunk, amit a baziforró száraz nyarak jellemeznek. Sőt, a klímaváltozás következtében egyre inkább kezd félsivatagi/sztyeppe jellegűvé válni a dolog.

Ménár Atya 2018.08.17. 20:12:12

@Void Bunkoid:
Persze hogy nem volt baja vele, nem volt klma, nem volt választása.
Ráadásul gyerekként is másképp éled meg, mint mondjuk középkorú, vagy idős emberként.
Már autót sem vennék klíma nélkül.
Jó volt a zsiguli ülésére ráragadni, de most inkább a hővédős sötétített üvegezésű klímással járok :)

fingerbangs 2018.08.17. 20:20:46

A mostani mobil klímákon már van éjszakai mód!!!! Ha jól láttam az itt szereplő kettő pont ilyen "A" kategóriás, éjszakai módos, távirányítós, programozós. Ha egész nap ment akkor az éjszakai mód szinte néma, lassan fúj ki egy kis hideget,hogy tartsa a hőmérsékletet, teljesen jó. És ezekben már van kondenzációs tartály!!!!! nem kell kivezetni a vizet, jelez és kiöntöd, semmi gond nincs vele. 80ezerért ez ingyen van!!!! Ébresztő!

Budapest a kutyaszar városa 2018.08.17. 20:21:26

@Void Bunkoid: Az egy hatalmas tévhit, hogy csak a panellakások melegednek át. Én egy háború előtt ún. polgári társasházban lakom ahol 50 cm vastagok a falak, hőszigetelt új ablakok vannak, mégis nagyon meleg van. Tartós kánikulában mindenféle épület átmelegszik, csak idő kérdése. A vastag fal csak annyiban segít, hogy kicsit később melegszenek át a falak. Ahogy elnézem, a lakóparkokban, sorházakban, családi házakban ugyanúgy használnak klímát.

Ostoba Mérnök 2018.08.17. 20:47:29

hehe
British Thermal Unit, de USA-ban használják :-)
Az az energia, ami egy font vizet egy Fahrenheit fokkal emel meg :-)

Ostoba Mérnök 2018.08.17. 20:53:43

mármint egy Fahrenheit fokkal emeli meg a hőmérsékletét.

Hórukk 2018.08.18. 01:04:23

A mobil klímák a szoba levegőjét szívják be és részben meleg levegőt fújnak ki a csövön keresztül helyiségből, másrészt hűtött levegőt bocsájtanak vissza a szobába. A kifelé fújt levegő helyére mindenképpen jön be levegő, rossz esetben a nyitott ablakon jön vissza a meleg (ha nem használod a filmben is látható klímafüggönyt), jobb esetben a réseken keresztül jön be levegő. Hogy honnan? Optimális esetben a kulcslyukak, ajtórések a hűvös lépcsőházba, esetleg légkondicionált folyosóra nyílnak, onnan szivárog be a hűvös levegő, ezáltal - látszólag! - csodálatosan hatékony lesz a mobil rendszer is. Mobil klímát csak az használjon, akinek nincs lehetősége beépített klímát használni.
Más: a házak szigetelése valamennyit persze véd meleg ellen, de a legfontosabb az árnyékolás, vagy akár a besötétítés. Az ablakon betűző napsugarak melegítenek a legdurvábban - akár panelről, akár vastag téglafalról van szó.
Még egy fontos dolog: a hőérzetnek jót tesz a levegő szárítása is, amit egyébként a mobil klíma is rendesen elvégez. Ha fülledt az idő, néha elég, ha a klímát szárító funkción használjuk és még így is elégedettek leszünk az eredménnyel - ha nem vagyunk hajlamosak szemkiszáradásra. Kíváncsi lennék valamilyen tesztre, hogy a szárító funkció mennyi energiát fogyaszt a hűtéshez és a kombinált funkcióhoz képest.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2018.08.18. 11:24:42

@Hórukk: Igen, a beáramló levegő miatt valahol, valaki szívni fog. Nekem is van mobilklímám. Tudom kb milyen hideg levegőt fúj, és csak akkor működtetem, ha a benti és kinti hőmérséklet különbsége kisebb, mint a szoba és a klíma által fújt levegő hőmérséklet különbsége. De ősszel már szereltetni fogok egy split klímát, amikor már dobják utánunk.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2018.08.18. 15:40:04

Én csak az elnevezést nem értem, hogy a brébe tud az az eszköz mobil lenni, amit egy fix csövön a falhoz kell kötni, hogy működhessen.Hiszen már a szoba túlsó felébe sem tudom átgurítani.Nem?

Bubec a primitiv 2018.08.19. 08:11:23

Teljesen szakszerű használat mellett juni 4-én kigyulladt a mobilklímánk, ami a hálószobában volt. 2 gyermekünk ott aludt bent. Én 100km-re az otthontól, a feleségem hihetetlen lélekjelenlétével ki tudta menteni a két gyerkőcöt (3 és 1 évesek) és ki tudta húzni a klímát a konnektorból. Arra már nem maradt ideje, hogy elkezdje oltani a tüzet, mert pillanatok alatt kiégett a hálószoba. A kiérkező tűzoltók 2 kocsival oltottak és megfékezték a lángokat, így nem terjedt tovább a tűz. Az elektromos szolgáltató szakemberei megállapították, hogy a ház elektromos hálózata nem hibásodott, a klíma nem attól gyulladt ki, hogy a hálózatban zárlat keletkezett volna. Felvettem a gyártóval a kapcsolatot, hogy derítsék ki mi lehetett a probléma, de a klíma szarrá égett. Egy nagyon fontos üzenetem lenne mindenkinek, aki mobil klímát használ. Mindenképpen szakszerűen kell üzemeltetni, és odafigyelni rá nagyon, mert ha ez nálunk megtörtént, bármikor megtörténhet másnál is. Ja és ami a cikkhez jó infó lehet, 27 fokról 22-re hűtötte le 4 óra alatt a 3,3m belmagasságú 5,5m x 4,5m-es hálószobánkat 45 fokos szögben a plafonra irányított légbefúvással.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2018.08.19. 12:24:18

@Bubec a primitiv: Kemény lehetett.Innen szép nyerni, sok sikert hozzá.

Void Bunkoid 2018.08.21. 22:24:57

Amúgy eléggé öszvér megoldás a mobilklíma, még a klímafüggönnyel is, mert teljesen légmentesen zárni, hogy megvalósulhasson az igazi hőcsere, tényleg csak úgy lehetne, mint a splitklímák esetében (meg a még régebbi ablakklímáknál, ahol ugye az ablakra volt rászerelve a nagy doboz és közvetlenül, egy egységben működött - ilyenek voltak ám már kis hazánkban a hetvenes években is, többnyire irodákban).

A légkondi amúgy ugyanazon az elven működik, mint a hűtőszekrény, csak itt egy szoba méretű "hűtőszekrény" van, de ugyanúgy egy zárt térből szipkázza ki a hőt, és izolálva vezeti ki onnan valahova máshova (a hűtőszekrények pl a lakás légterébe, így azok belül hűtenek, de kifelé nagyon is fűtőtestek, nem is véletlenül van radiátor a hátuljukon :D)

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2018.08.22. 07:19:50

@Bubec a primitiv: "Egy nagyon fontos üzenetem lenne mindenkinek, aki mobil klímát használ."
Az, hogy egy elektromos készülék tüzet okoz benne van a pakliban, de nem kimondottan mobilklímaspecifikus dolog, leégő mobiltöltö hamarabb fog leégetni egy átlag lakést mint a hűtőszekrény.

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2018.08.22. 07:28:18

barkacshiper.hu/webaruhaz/mobil-klima/home-mcl-9000-mobil-klima-26kw/

"Garancia: 6 hónap "

Hát ez így hogy? Kérdezhetné a művelt riporter.

10e Ft feletti műszaki eszköznél törvényileg kötelező a 12hó gari

BH Laci 2018.08.22. 08:27:23

@eßemfaßom meg áll: köszönjük az észrevételt, javítjuk.

Bubec a primitiv 2018.08.22. 12:04:57

@eßemfaßom meg áll: igen az igaz, hogy bármelyik elektromos készülék okozhat tüzet, de egy mobiltöltő lokálisan kisebb felületen, kisebb terjedelemben ég, mint mondjuk egy hűtőszekrény. Ezenkívül egy mobiltöltőnél sanszos, hogy a vezetékek szigetelésének elégésekor rövidzár keletkezik és leold a kismegszakító, de pl a mi esetünkben a 230-as vezeték nem sérült, belül a klímában viszont valami probléma okozta a tüzet, és gyorsan átterjedt a függönyre, karnisra, szekrényre, gyerekágyra. Ez van ettől még persze egy ágyban hagyott töltőre dugott laptop vagy telefon is okozhat komoly tüzet.