Kihozzuk belőled a szakembert

BARKÁCSHIPER

BARKÁCSHIPER

Mobil klíma mennyit ér?

2018. augusztus 17. - BH Laci

Izzasztó teszben mértünk össze népszerű mobil klímákat, hogy mire képesek kánikulában. Az eredmény minket is meglepett!

Kétféle ember létezik, az egyik szerint a mobil klíma nem ér semmit, a többiek azt mondják jó az. Mi lehet az igazság?
Két, aránylag nagy teljesítményű, paramétereiben egyforma gépet mértünk össze, a feladatuk egyszerű volt: 1 óra alatt elviselhetőre hűteni egy forró irodát. Sok múlik azon, hogy az ablak mellett ne jöjjön vissza a kinti levegő, erre egy olcsó megoldást is mutatunk. Az eredmény a videóban:

 

Kemény körülmények voltak, telephelyünk egy betonsivatagban áll, ami itt hideget tud csinálni, az a legdurvább lakótelepi panelt is lehűti. A tesztek 60 percig mentek, a gépek természetesen ennél jobban is le tudták volna hűteni a helyiséget ha tovább dolgoznak (de az is elfogadott ajánlás, hogy a kinti hőmérsékletnél 5-7 fokkal alacsonyabbra hűteni már nem igazán egészséges, a jó közérzethez fontos, hogy a páratartalom is csökkenjen, a bemutatott mobil klímák erre is képesek).

Klímafüggöny nélküli tesztben már 30 perc után elfogyott a kakaó és minimális csökkenés után emelkedni kezdett a helyiségben a hőmérséklet, egyértelműen nem megoldás ez így semmire.

A tépőzáras klímafüggönnyel zárt teszt alatt kb. 29-30 fokos hőmérséletről indultunk és 60 percig nyomattuk maxon. A HOME MCL 9000 egy fokkal jobb eredményt ért el, nagyobb kivitele és szélesebb kivezetőcsöve sokat dobott a teljesítményén. Cserébe a hangja is valamivel erősebb, de elviselhető.

7000BTU teljesítmény 15-20nm-es,
9000BTU pedig 30-35nm-es helyiséget tud megfelelően lehűteni (ha legalább klímafüggöny van az ablakon).

Ha még nincs mobil klímád érdemes elgondolkodni rajta, ha már van, akkor pedig egy jó ablaktömítés sokat javíthat a hatékonyságán.


A videóban említett termékek itt érhetők el:

Klímafüggöny, ablaktömítés (akciós)

HOME MCL 9000 mobil klíma

Sencor MT9012 mobil klíma

 

 Ui: aki tudja és van kedve, nyugodtan írja le kommentbe mi is pontosan az a BTU :)

Milyen fűnyírót vegyek? 2. rész

Az első részben végigmentünk az alapokon, de nincs megállás, ez már itt a 2. (és ebben a témában egyben a befejező) rész.

A videóban kivesézzük a gépeket, megmutatjuk a leggyakoribb funkciókat, sőt még sebességtesztet is csinálunk, hamar kiderül melyik hajtással lehet a leggyorsabban dolgozni:

(*a hangminőségért elnézést kérünk, legközelebb jobban felkészülünk)

Utószó a videóhoz

Amit említettünk a videóban de nem volt idő kifejteni, az pl. a benzines gépek teljesítménye. Az átlagfelhasználónak úgy tűnhet, hogy a benzines gépek semmit nem fejlődtek az elmúlt 10-15 évben, csak a külső design lett egyre jobb. De ez nem igaz. De akkor miért nem látszik ez?

Sokkal többet tudnak a gépek, mint ami rájuk van írva. Ennek oka egy EU szabvány, ami szabályozza a gépek hangerejét. Régen magasabb volt ez a max. decibel érték (98dB volt, de 94dB-re vitték le kb. 5 éve) és a tudatos hangerő-csökkentés rákényszerítette a gyártókat, hogy a finom műszaki megoldásokkal továbbfejlesztett gépeik teljesítményét korlátozzák. Nincs tudomásunk fűnyíró-tuningoló cégekről, de logikus lépés lenne.

head.jpg

További extrák:

A 3 az 1-ben funkció előnyeiről is érdemes pár szót szólni. Ezek a gépek tudnak vágni és oldalkidobni, mulcsozni, és gyűjteni is. Nagyon hasznos megoldás ha szép füvünk van az udvaron amit fűgyűjtéssel nyírunk, de az utcán csak gazt akarunk vágni és szimplán oldalkidobással oldanánk meg. 

Nagy kertben jó megoldás a fűgyűjtő telítettség mérő, ami ránézésre megmondja, mikor kell üríteni, így elkerülhető, hogy a levágott füvet akaratlanul visszaszórjuk.

Ha a hátsó kerék mérete eléri a 280mm-t, az egy komoly különbség az alap modellekhez képest, hiszen itt már jól érezhető a nagy kerekek adta könnyű járás.

A vágási szélességgel nem szabad spórolni, inkább legyen kicsit drágább a gép, de ha pár centivel nagyobb vágási szélességet tudnak venni, mindenképpen azt válasszák, mert jelentős időt tud spórolni akár már 6 plusz centi is! (Pl. egy 46-os helyett egy 52-es modellt)

Végül az ajánlott modellek, amikkel nem nyúlhat mellé:

Nagyon olcsó de árához képest jó elektromos fűnyíró a Hecht 1000 ami nagy nyomatékú motort kapott, így jóval erősebbnek érezzük, mint a többi 1000wattos gépet, viszont az ára csak 13.690Ft! Miről beszélünk? Egy normális turmixgépet se kapni ennyiért... Kb. 400nm-ig simán ajánlott. 

hecht-1000-elektromos-funyiro-1000w.jpg

Vezetékesek között a Makita ELM3800 most az egyik legjobb vétel, ha kicsit többet költenénk gépre. Ehhez ráadásul 3 év a gari.

makita-elm3800-funyiro-elektromos.jpg

Benzinesből ár/érték arányban az MTD DL 46 P nagyon rendben van, ha elég a 46cm-es vágásszélesség akkor 50ezer körül nincs igazán kihívója.

mtd-dl46p-benzines-funyiro.jpg

Prémium benzinesből a négyütemű Briggs & Stratton motoros Makita PLM4120N már bőven 100ezer Ft alatt hozza a sokkal drágább gépek minőségét és tudását.

makita-plm4120n-funyiro-benzines-bs500.jpg

 

A fűnyírókat a www.barkacshiper.hu oldalon össze is lehet hasonlítani.

Kövess minket itt és Facebook-on, így nem maradsz le semmiről!
Ha van tapasztalatod fűnyírókkal, oszd meg velünk kommentben.

Milyen fűnyírót vegyek? 1. rész

Egy kertes ház egyszerre lehet átok és áldás, minden a megfelelő szerszámokon és gépeken múlik. Megpróbálunk utat mutatni, mert gép és gép között óriási különbségek vannak, de mi tudjuk a titkokat és nem félünk elárulni!

funyiro.jpg

Mai posztunkban előkészítjük a terepet a kertes témákhoz, egész messziről indulunk, végigvesszük milyen fűnyírók vannak, melyik mit tud, mennyivel megy, mekkora területhez jó, sőt, egyet elengedünk full gázon, irányítás nélkül, hogy megnézzük mi lesz vele.

Fűnyírók

3 fő kategória van jelenleg fűnyíróból:
- benzines
- elektromos
- és akkumulátoros, bár ez ma még nagyon kis szelete a tortának
Az utóbbi két kategóriával van a legkevesebb műszaki teendő és karbantartást is ezek igényelnek a legkevésbé. 

A komolyabb fűnyíróknál nagyon ajánlott a használati útmutatókban leírtak átolvasása, mivel minden gyártó közöl a doksikban olyan információkat amikre nem feltétlenül gondolunk, vagy egyáltalán nem magától értetődő.

Fűnyírót venni nem annyira egyszerű, mint a legtöbben gondolják, a leggyakoribb vásárlási hibákat is elemezzük a videóban, mint például:

  1. a megfelelő meghajtású gép kiválasztása (akksis, benzines, elektromos)
  2. területspecifikációkhoz megfelelő termék választása
  3. terepviszonyoknak megfelelő gép választása (szem előtt tartva a meredekséget)
  4. fűgyűjtés módjának  kiválasztása (gyűjtős, kidobós, mulcsozós)
  5. extrák tanulmányozása és ebből pár példa leírása ( kormánymagasság beállítás, zsákméret a telekhez, kerekek hogy vannak rögzítve, kosár ürítésének módja, önjáró funkció)

VIDEO (5 perc) - kattints a nyílra:

(*a hangminőségért elnézést kérünk, legközelebb jobban felkészülünk)

...és amit nyírunk

Fontos még, hogy a tudatos vásárlók már a fű vetése előtt rendbe teszik a terepet, ami nem csak látványnak szép de az ápolhatóságot is könnyebbé teszi, pl a talaj egyenetlenségeit első körben a talaj fellazítása után (pl. gyepszellőztetővel amiből létezik tárcsás megoldás, ami sokkal erőteljesebben belemar a földbe és talaj legfelső rétegét eldolgozhatóvá teszi), amit aztán könnyen ki lehet egyenlíteni ölesléccel, vagy akár egy vékonyabb pallóval is.

Gondoskodni kell továbbá -a gyönyörű fű gondolata előtt- a megfelelő vízmennyiségről ami elérhető lesz már a vetés pillanatában (itt pl. nem mindegy, hogy az 1000 forint/köbméteres vízzel locsolunk, vagy adott esetben locsolási kedvezménnyel illetve külön kerti csappal ami után nem kell csatorna díjat fizetni, így az eredeti köbméteres ár feléért locsolhatunk, hiszen a csatornázási díjat elegendik, ami jellemzően majd a fele a köbméteres víz árnak).

Léteznek elképesztő áron locsolórendszerek és automaták amik több százezer forintba kerülnek, azonban javasoljuk a kapcsolóautomaták és olcsó slagok beszerzését, amiből egy automata locsoló-rendszert egy kisebb kertre meg lehet oldani akár 10.000 forint körüli összegből is (ez majdnemhogy csak-és-kizárólag attól függ, mekkora a lokális víznyomás ami kijön a kerti csapból… ha alacsony, lehet több automatára van szükség, ezek darabja jellemzően 5-10 e forint között már elérhető a piacon. Ezekről is beszélünk majd).

Napokon belül jövünk a második résszel,
kövessetek minket és nem maradtok le semmiről!

 

air.jpgÍgy néztünk ki madártávlatból

süti beállítások módosítása